„Valahol úgy érzem, hogy én be vagyok ragadva ebbe a klasszikus erdélyi intelektüell-képbe, amikor hittünk abban, hogy az egyetemet végzett embernek nemcsak az a kötelezettsége, hogy a munkáját elvégezze, hanem hogy igenis aktív része legyen annak a kulturális miliőnek, amelyikben van” – mondta Barabási Albert-László egy beszélgetésben. Az erdélyi származású Amerikában élő hálózatkutató és fizikus eleget is tesz ennek a kötelességének. A nevét mi laikusok valószínűleg művészi értékkel bíró adatvizualizációi kapcsán ismerjük inkább, mint a további tudományos eredményei miatt.
Barabásit már fiatalon is kettősség jellemezte, gyerekként biciklimérnök, gimnáziumban szobrász szeretett volna lenni, végül pedig a Bukaresti Egyetemen, majd az ELTE-n végzett fizika szakon. Érdeklődése a humán területek iránt adott volt történész, regényíró édesapja és irodalmár édesanyja mellett. A szülők olyan otthont teremtettek, ahol a művészet hozzátartozott a mindennapokhoz: „Egy olyan házban nőttem fel, ahol minden négyzetméter a falakon festményekkel és fotókkal volt betöltve” – meséli Barabási a Ludwig Múzeum videójában. Azonban már fiatalon kiderült, hogy igen jó érzéke van a fizikához. Akkoriban úgy látta, hogy szobrászként nehezebben boldogulna, és a továbbtanulási lehetőségek is korlátozottak voltak, így a fizikusi pályát választotta. Jó döntésnek bizonyult, hisz 27 évesen már a Notre Dame Egyetemen oktatott, később több egyetemen is tanított, többek közt a Harvardon. A művészet hobbiként továbbra is folyamatosan jelen volt az életében. Barabásinak végül a hálózatkutatásban találkozott két szenvedélye, a tudomány és a művészet. Ez elsőre meglepő lehet, mert a hálózatkutatás matematikai alapokon nyugszik, a gráfelméleten. A hálózatkutatás pontok közötti kapcsolatokkal foglalkozik, ezeket modellezi, így rejtett összefüggések kerülnek a felszínre, melyek alapján előrejelzéseket készíthetnek a kutatók. De milyen területen lehet alkalmazni ezt a tudományt? Bárhol, ahol a kutatott rendszer hálózatszerűen építkezik. Ez egészen különböző területeket jelent. Kutatták például az ízek harmóniáját, betegségtérképet készítettek és megjósolták, hogy melyik művész lesz sikeresebb a galériákkal és múzeumokkal való kapcsolataik alapján.
A hálózatkutatás művészi értékét az adatvizualizáció adja, a mód, ahogy megjelenítik ezeket a hatalmas adathalmazokat. Barabási ezt a módszert adatművészetnek nevezi, a realizmus egy új dimenziójának. És valóban a BarabásiLab – Barabási kutatócsoportja – által készített adatvizualizációk alapjai puszta tények, egy-egy kutatás eredményei. „Ez komoly megkötéseket jelent – mondja Barabási – ugyanis, hogyha az adatok ott vannak, azok megkötik, hogy mit lehet csinálni.” Ezekkel a kötöttségekkel együtt jönnek létre olyen látványos alkotások, mint a lentebb látható 150 Years of Nature című kép.
Az adatvizualizációk alakulásában nagy szerepe van a technika fejlődésének. A Ludwig Múzeum 2021-es kiállításán látható volt egy infografika, amely a Barabási Lab 25 évének hálózatvizualizációs változását mutatja be. 1995-ben még 2 dimenziós viszonylag statikus ábrázolást használtak, 2020-ban pedig már a virtuális valóság segítségével készült a vizualizáció.
Mint, ahogy egy festmény vagy szobor sem pusztán esztétikai élvezetet nyújt, úgy a hálózatvizualizáció is több annál, mint amit elsőre látunk. Ahogy Készman József kurátor fogalmazott: „Nyilvánvaló, hogy ez a kép túlmutat önmagán.” Természetesen kizárólag vizuális értékük miatt is érdemes a BarabásiLab képeit megnézni, azonban aki egy kicsit jobban elmélyül az információkban, teljesen más megvilágításban láthatja az alkotásokat. Aki többre is kíváncsi a rövid összefoglaló után, sok érdekességet találhat a Ludwig Múzeum Youtube csatornáján, illetve a BarabásiLab honlapján.
Kishonthy Anna
Kiemelt kép: Túry Gergely, HVG online
